Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 08. szerda Mihály napja van.
Folytatódhatnak a fejlesztések Dunaharasztiban
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Nem állnak le.

Átadták az új orvosi rendelőt, ami nemcsak egészségügyi fejlesztés, hanem megnyitja a további beruházások előtt a kaput. Az épületbe hamarosan beköltöznek majd az orvosok, akik ezzel szabaddá teszik a korábbi helyüket, amelyet birtokba vesznek majd a védőnők, vagyis felszabadul egy korábban használt terület, amelyet felújítás után lehet majd hasznosítani. A városban korábban is volt már rá példa, hogy dominóelvet követve újítottak fel épületeket és Szalay László polgármester, a Lakihegy Rádiónak elmondta: előfordulhat, hogy most is ez történik majd, hiszen több területen is akad feladata a városnak. 

Fotó: Dunaharaszti Város Facebook

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink