Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 08. szerda Mihály napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Megjelent a Dunavarsányi Napló legfrissebb száma
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Izgalmas olvasmány. 

Magyarországot köszönti címlapján az államalapítás ünnepe előtt megjelentő Dunavarsányi Napló, amely beszámol arról is, hogy a város milyen rendezvényekkel készül augusztus 20-ra. Emellett Gergőné Varga Tünde polgármester is összefoglalja a lapban az elmúlt időszak eseményeit, többek között arról is ír a város vezetője, hogy miként alakul az intézményi beruházások előkészítése a városban. A Naplóban olvashatnak a dunavarsányi szennyvíztelep felújításáról és arról is, hogy miként épülhet újabb gyár az ipari parkban. A szokásoknak megfelelően a helyi egyházak is megjelennek az újság hasábjain, így betekintést nyerhetnek az olvasók a közösségek életébe. Dunavarsány legnagyobb sportegyesületénél is újraindult az élet, a kiadvány beszámol a kézilabdázók és a labdarúgók nyári táborairól is. A városi újságban helytörténeti visszatekintés is olvasható és a szokásoknak megfelelően minden, a helyiek számára fontos telefonszám is bekerült a lapba. 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink