Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 08. szerda Mihály napja van.
Van alpolgármestere Ercsinek!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Egyedül döntött a polgármeste

Immár van alpolgármestere Ercsinek is! Április 1-től Fischer Ádám tölti be ezt a posztot, ám nem a képviselő-testület választotta meg, hanem Szabó Tamás polgármester egyszemélyben. A kihirdetett veszélyhelyzetben erre volt joga a város vezetőjének, aki azzal indokolta a határozatát, hogy a kormány döntései értelmében felfüggesztették a települési döntéshozó szervek működését, így akár több hónap is eltelhetett volna úgy, hogy a városnak nincs alpolgármestere. Fischer Ádám hosszú közleményt adott ki a kinevezését követően, amelyben ő azzal indokolta a kinevezését, hogy a polgármester a veszélyeztetett korosztályba tartozik, hiszen elmúlt 65 éves és a megbetegedése esetén nem lenne, aki átveszi a feladatait. Ehhez hozzátette, hogy az alpolgármesternek önálló döntési jogköre nincs. Ercsiben a tavaly októberi választás óta nem tudtak alpolgármestert választani, hiszen a többséget adó képviselő-csoport nem fogadta el Szabó Tamás előterjesztését.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink