Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Tavasszal folytatódhat az építkezés
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Még az idén befejeződhet a kézilabda sportcsarnok építése.

A beruházás részleteiről a képviselő-testület tárgyalt legutóbbi ülésén.  A Szigetszentmiklósi Kézilabda Sport Kör kezdett korábban csarnoképítésbe a Temesvári utcában. A kivitelezéssel megbízott cég azonban nem tartotta a határidőket és kötelezettségeit, ezért az SzKSK január 31-i dátummal megszüntette a vállalkozóval kötött szerződést. A csarnoknak már tavaly év végére el kellett volna készülni, de jelenleg mindössze 60-70 százalékos a készültség. Az állagmegóváshoz szükséges munkálatok - így a csapadékvíz elvezetése, tető és kupola szigetelés, lábazati szigetelés - jelenleg is folynak. A Sport Kör a folytatásban teljesítési és igazságügyi szakértőt is bevon az ügybe, melyet követően ismételt közbeszerzési eljárást írnak ki a hátralévő munkálatokra. Az önkormányzat támogatóként a beruházás összköltségének 30 százalékát, de legfeljebb 152 és fél millió forintos támogatást nyújt, illetve biztosítja a területet. Nagy János polgármester a Lakihegy Rádiónak elmondta, hogy a Sport Kör májustól már új vállalkozóval szeretné folytatni az építkezést. Hozzátette: a fennálló helyzetre tekintettel a képviselő-testület a megépítés határidejét december 31-re módosította.

 

Kép forrása: https://coastalsteelstructures.com

 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink