Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Beiratkozás 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Minden egy helyen az óvodai beiratkozásról.

A százhalombattai önkormányzat tette közzé a tudnivalókat, melyek a kisgyermekes szülőket érintik. A gyerekeket három éves koruk után lehet felvenni az óvodába és a törvény szerint mind a felvétel, mind az átvétel jelentkezés alapján történik. A közlemény szerint bár a szülők bármikor kérhetik gyermekük óvodai felvételét, vagy átvételét, a gyerekek felvétele pedig folyamatos a százhalombattai intézményekben, de a következő nevelési évre május 13-án és 14-én tartanak beiratkozást. Ehhez ki kell tölteni a jelentkezési lapot, melyet az önkormányzati fenntartású óvodákban és a bölcsődében is be lehet szerezni, valamint letölthető az intézmények és a város honalpjáról, a battanet.hu oldalról is. A kitöltött dokumentumot március 14-ig kell leadni a százhalombattai Polgármesteri Hivatalban.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink