Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 09. szerda Lukrécia napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Küzdelmes egy pont!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Labdarúgás
2014-11-16 11:45

A találkozó első percében Daru Krisztiánt a Siófokiak csatárát kellett máris ápolni egy belépő után. A találkozóról egyébként elmondható, hogy sok durva belépő és szabálytalanság tarkította a lefújásig. A mérkőzés első 45 perce nyílt sisakos küzdelmet hozott, így felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Az ötödik percben egy szöglet után Szabó Bence került helyzetbe, ám lövését Tajti Norbert a Siófokiak hálóőre hárítani tudta. A 16. percben Ivancsics Gellért próbálkozott meg egy távoli lövéssel, kísérlete azonban a kapu fölé szállt. A 30. percben egy korábbi ütközés utáni sérülés miatt kellett lecserélni Horváth Lászlót, a hazaiak kapusát, helyére Sánta András állt be. A 36. percben egy jobb oldalról érkező passz után Szepessy Róbert próbálkozott, nagyjából 25 méterre a kaputól, lövését Tajti könnyedén hárította. A félidő végén egy Siófoki helyzet után egyszerre került a földre sérülés miatt Sánta kapus és Kornis Attila. Sérülésük nem volt komoly így tudták folytatni a találkozott. A második félidő is lendületesen kezdődött, Szabó Bence már az első percben Papp Szilárdot forgatta be, majd a kapura tüzelt, de nem találta el az irányt… négy perccel később Ivancsics 25-ről bombázott kapura, ám az ex-miklósi életerős lövése a kapu fölött hagyta el a játékteret. Két perccel később a hórihorgas Daru Bence 10 méterről a kaputól fejelte telibe az alsó lécet. A mérkőzés ezen időszakáról elmondható, hogy a vendégek kezdeményeztek többet. A félidő közepére azonban szép fokozatosan az SzTK vette át a kezdeményezést, aminek a 75. percben meg is lett az eredménye. Pollák az oldalvonalról végzett el egy bedobást, melybe Fekete Ádám csúsztatott bele, a hosszún érkező Kollega Krisztián a védők szorításában becsúszva, lőtte be a hazai vezető gólt. (1-0) A Siófok a bekapott gól után magasabb fokozatba kapcsolt, és hat perccel a gól után erőfeszítéseik eredménye góllá éret. Az egykori SzTK játékos Fülöp Noel remekül passzolt Daru elé, aki egy rövid ideig vezette a labdát, majd 25 méterről eleresztett kiváló lövése a hosszú sarokban landolt. Sánta Andrásnak esélye sem volt a védésre. (1-1) A bekapott gól után ismét felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a hajrára azonban a vendégek kerültek fölénybe. A találkozó épp úgy zárult, ahogy kezdődött. A 93. percben Papp Szilárd a vendégek játékosa a nyakánál fogva rántotta le Fekete Ádámot, megmozdulása Takács Tamás játékvezetőnél sárga lapot ért és mivel ez a második figyelmeztetése volt a játékosnak, így egy kicsivel hamarabb mehetett zuhanyozni csapattársainál. Három hazai vesztes mérkőzés után tehát nem sok hiányzott ahhoz, hogy ismét nyerjen hazai pályán az SzTK. A bajnokságban öt forduló óta nyeretlen Miklósiak jövő hét szombaton Gyulán a Szeged vendégei lesznek az őszi záró fordulóban. SzTK-Erima-FGSZ Siófok 1-1 (0-0) Szigetszentmiklós, 200 néző. Vezette: Takács Tamás SzTK-Erima: Horváth (Sánta 30.) – Puskás, Kornis, Tóth, Pollák – Mészáros (Bonifert 36.), Hevesi-Tóth, Barna – Szepessy, Szabó B. (Fekete 62.), Kollega FGSZ Siófok: Tajti – Fülöp, Kovács J., Papp Sz., Rusvai (Eisenberger 76.) – Ivancsics G., Vass M. (Gárdos 81.) – Horváth (Kozma 68.), Peszmeg, Gubicza – Daru Gólszerző: Kollega a 75. és Daru a 81. percben Kiállítva: Papp a 93. percben (Fekete lerántásáért) Nyilatkozatok: „A mai mérkőzésnek két pozitívuma van. Az egyik, hogy szereztünk egy pontot, a másik, hogy látjuk, miben kell még fejlődni. 1-0-s előnyben egy csapatnak az utolsó negyedórában illene megtartania az előnyét, de azt el kell ismernem, hogy a találkozó végére a Siófok vette át az irányítást és ők álltak közelebb a győzelemhez.” – értékelte a mérkőzésen látottakat Székely Tibor az SzTK-Erima edzője. „Először is szeretnék jobbulást kívánni a sérült miklósi játékosoknak. Jó iramú, élvezetes mérkőzést játszottunk. Mindkét csapat támadószellemben játszott, ám a mérkőzés végére mi álltunk közelebb a győzelemhez. Gratulálok a Szigetszentmiklósiaknak.” – értékelt László András a vendégek trénere.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink