Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 12. szerda Jónás, Renátó napja van.
Hétvégi Kézilabda menetrend!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Kézilabda
2014-11-22 15:40

Budapesten vívja soron következő bajnokiját az SzKSK felnőtt és junior csapata, az ellenfél a MAFC lesz. Felnőttben a miklósiak a negyedik helyen várják a találkozót, míg az Újbudaiak a hatodikak, pontban nézve három egység van a két csapat között.Juniorban a fővárosiak mindössze egy vereséget számlálnak és a második pozíciót foglalják el, míg az SzKSK fiataljai a hetedik helyen vannak hat ponttal. Ennek fényében kijelenthető, hogy meglepetés lenne az idegenbeli miklósi győzelem.Az SzKSK II csapata rangadót játszik a Bugyi SE vendégeként. A hazaiak 16 ponttal a második helyen állnak, míg a miklósiak egy pont lemaradással a harmadikok. A listavezető Vecsés 20 ponttal hibátlan mérleggel rendelkezik, tehát aki ezt a mérkőzést elbukja, az valószínűleg végleg letehet az első helyről. A hölgyek Gárdonyban játsszák az aktuális mérkőzéseiket. A vasárnapi napot a juniorok kezdik, majd délben kezdenek a felnőttek. A nehezebb feladat a „fiatalabbakra” vár, mivel a Gárdonyiak a negyedik, míg a miklósiak a kilencedik helyen vannak. Felnőttben a hazaiak a nyolcadik, míg az SzNKSE a hatodik helyet foglalja el.Az SzNKSE II-re könnyed gyakorlat vár hazai pályán. A veretlen miklósi hölgyek, az abszolút utolsó 22. kerületieket látják vendégül.Az U13-as leány csapat Albertirsán játszik két mérkőzést. A lányok egy vereséggel a második helyet foglalják el a tabellán.

Program:Kézilabda, férfi felnőtt, Pest megye, B csoport, 12. forduló, 2014. november 22., szombat, 18.00Kossuth Zsuzsanna Szakképző, Dabas, József Attila utcaBugyi SE-Szigetszentmiklósi KSK II
Kézilabda, férfi felnőtt, NBII, déli csoport, 9. forduló, 2014. november 23., vasárnap, 17.00Gabányi László Sportcsarnok, Budapest, Hauszmann utcaMAFC-ASI-Szigetszentmiklósi KSK
Kézilabda, férfi junior, NBII, déli csoport, 9. forduló, 2014. november 23., vasárnap, 15.00Gabányi László Sportcsarnok, Budapest, Hauszmann utcaMAFC-ASI-Szigetszentmiklósi KSK
Kézilabda, női felnőtt, NBII, déli csoport, 9. forduló, 2014. november 23., vasárnap, 12.00Általános Iskola Sportcsarnok, Gárdony, Bóné Kálmán utcaGárdony-Pázmánd NKSE-Szigetszentmiklósi NKSE
Kézilabda, női junior, NBII, déli csoport, 9. forduló, 2014. november 23., vasárnap, 10.00Általános Iskola Sportcsarnok, Gárdony, Bóné Kálmán utcaGárdony-Pázmánd NKSE-Szigetszentmiklósi NKSE
Kézilabda, női felnőtt, Budapest I/A 2.osztály, 9. forduló, 2014. november 23., vasárnap, 14.00Szigetszentmiklósi NKSE II-XXII. kerület Index SE II
Kézilabda, gyermekbajnokság, leány, U13, 2014. november 23., vasárnapAlbertirsa, Sportcsarnok16.00 Dömsödi USE-Szigetszentmiklósi NKSE18.00 Szigetszentmiklósi NKSE-Diósdi Diák SE

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink