Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 10. csütörtök Amália napja van.
Győztes búcsú az ősztől!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Labdarúgás
2014-11-23 11:10

Kemény téli időben került sor az összecsapásra. A 12. percig kellett várni a találkozó első helyzetére, ekkor Kvekveskiri szabadrúgására érkezett középen remekül Kollega, akinek a lövését azonban Belecan magabiztosan hárította. Ezt követően Oláh révén kétszer is ziccerbe került a hazai együttes, de a rutinos támadó egyszer sem tudott túljárni Sánta András eszén. A 40. percben Kollega iramodott meg a bal oldalon, majd középre passzolta a labdát, a második hullámban érkező Bonifert pedig kapura lőtt, a kísérletet azonban blokkolni tudták a szegediek. A játékrész hátralévő részében már nem kerültek veszélybe a kapuk. A második félidőt mindkét együttes cserével kezdte, Székely Tibor Pollák helyére Benkő-Bírót, Nyilas Elek pedig Hegedűs helyére Pászkát küldte be. Öt perc telt el a szünet után, amikor Oláh újfent remek labdát kapott a leshatáron, ám Sántával szembeni párharcát ezúttal is a miklósi portás nyerte. Az 58. percben aztán az SzTK megszerezte a vezetést. Kollega Krisztián tört előre a bal szélen, majd az alapvonalról centerezett, a középen érkező Bonifert Péter pedig kíméletlenül a léc alá bombázott. (0-1) A gól után egyre nagyobb energiákat kezdett el mozgósítani támadásban a Szeged, de a vendég miklósiak fegyelmezetten őrizték előnyüket. Egyszer-egyszer azért megindultak előre, a 72. percben Fekete küzdött nagyot a jobb oldalon majd középre tekert, az érkező Szepessy azonban már nem tudta kapu felé irányítani a labdát. Tíz minutummal a vége előtt megszerezhette volna az egyenlítő találatot a Szeged 2011, de Nazsa játékvezető érvénytelenítette a gólt. Kéri beadására érkezett Germán, a labda végül Oláhról pattant a hálóba, a partjelző ekkor emelte a zászlaját. A következő hazai próbálkozásra se kellett sokat várni, Manga tüzelt mintegy 25 méterről, a labda alig kerülte el a jobb felső sarkot. Három perccel a vége előtt Pászka is távolról kísérletezett, de ő se tudta eltalálni Sánta András kapuját. Egy perccel később Fekete indította remek ütemben a csereként beálló Szinit, a fiatal támadó azonban elvétette a vendégek ziccert. A hosszabbításban már nem alakult ki újabb helyzet, viszont a játékvezető időhúzás miatt kiállította Fekete Ádámot. Az eredményen azonban ez már nem változtatott, Székely Tibor vezetésével megszerezte első bajnoki győzelmét az SzTK. Szeged 2011-Grosics Akadémia-SzTK-Erima 0-1 (0-0) Gyula, Grosics Akadémia, vezette: Nazsa Tamás Szeged 2011: Belecan – Szabó P. (Germán 60.), Markovic, Tóth B., Mészáros M. – Máté, Zelenyánszki – Kéri, Hegedűs (Pászka 46.), Fitos (Manga 68.) – Oláh L. SzTK-Erima: Sánta – Puskás, Kornis, Tóth F., Pollák (Benkő-Bíró 46.) – Barna, Kvekveskiri – Bonifert (Hevesi-Tóth 68.), Szepessy, Kollega (Szini 80.) – Fekete Gólszerző: Bonifert a 58. percben Kiállítva: Fekete Ádám a 92. percben (időhúzásért) Nyilatkozatok: „Sok minden akadályozott minket a mai napon, a pálya sem volt ideális állapotban. Ellenfelünk védekezésre rendezkedett be, agresszív, helyenként durva játékkal álltak elő, de erre számítottunk is. Meg voltak a saját lehetőségeink, amikkel eldönthettük volna a meccset, de nem tudtunk élni a lehetőségekkel.” – nyilatkozta Nyilas Elek a lefújást követően. „Mindig a három pont megszerzésére készülünk, de már egy ponttal is elégedettek lettünk volna. Hallatlanul akartunk a mérkőzésen, ezért úgy érzem, hogy rászolgáltunk a három pontra. Helyes úton járunk, nagyon kellett nekünk ez a győzelem. Nagyon jó csapatot tudtunk ma legyőzni, további sok sikert kívánok a Szegednek. Külön szeretném megköszönni Borsos Vilmosnak a munkáját, hiszen Sánta Andris neki köszönhetően meccsben tudott tartani minket.” – összegezte a találkozót Székely Tibor. Forrás: sztkfutball.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink