Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 13. kedd Kálmán napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Hibátlan hétvége kosárlabdában!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Egyéb
2014-12-08 22:35

A Mikulás napi kosárbulit a hölgy csapat kezdte meg. A batyi női szakasza sok hiányzóval vágott neki az egy hellyel jobb – harmadik – pozícióban lévő Szombathelyiek ellen. A hazai csapat erejét jól mutatja, hogy a hiányzók ellenére is simán hozták a rangadót. A mérkőzés elejétől kezdve uralták a játékot a hölgyek, hiszen már az első negyedben 12 pontos előnyre tettek szert. Az eredményt a mérkőzés végéig növelni tudták és a végén 21 pontos sikert arattak. A BKG részéről a 15 pontot összeszorgoskodó Shirian volt a csapat motorja, de társai közül kivették még a részüket Nyulasi 11, és Gyimesi 10 ponttal. A lányok a sikerükkel visszakapaszkodtak a dobogó harmadik helyére. A következő mérkőzés már az uraké volt. Az ellenfél az utolsó helyezett Tehetséges Fiatalok II. volt, akik ellen a férfi csapat is sok hiányzóval lépett pályára, ennek ellenére ők is simán hozták mérkőzésüket. A csapat legjobbja Dohar István volt 15 ponttal, őt a 12 pontos Kollár Balázs követte. A BKG férfi csapata győzelme ellenére továbbra is a negyedik helyet foglalja el a tabellán. A férfiak hétvégén az ötödik Szent Pál Akadémia otthonába látogatnak, míg a női csapat előbb csütörtökön, hazai pályán pótolja be a hetedik fordulóból elhalasztott mérkőzését a Kanizsai Vadmacskák ellen, majd vasárnap a listavezető Tatabányát fogadják. Eredmények: Kosárlabda, női felnőtt, NBI/B, nyugati csoport, 9. forduló BKG DSE-SZOESE-Sportiskola 64-43 (23-11, 10-7, 11-13, 20-12) Kosárlabda, férfi felnőtt, NBII, Közép, A csoport, 8. forduló BKG DSE-Tehetséges Fiatalok II 56-39 (15-6, 16-12, 6-12, 19-9)
 
 
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink