Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 13. kedd Kálmán napja van.
Negyedik helyen várják az új évet a kosaras lányok!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Egyéb
2014-12-20 20:40

A második TFSE ellen játszott idegenben a BKG DSE felnőtt női kosárlabda csapata az NBI/B-és bajnokság 11. fordulójában. A TFSE elleni októberi hazai mérkőzésen a lányok hazai pályán még 32 pontos vereséget szenvedtek, ezúttal idegenben, két fontos centerük nélkül mindössze 15 pontos vereséget szenvedtek el a Batthyány kosaras hölgyei. A Miklósiak részéről Shirian, Vándor és Baliga tíz pontig jutottak. A BKG hölgyei zsinórban a második vereségüket szenvedték el, mivel vasárnap hazai pályán a listavezető Tatabányától szenvedtek vereséget. A lányok a negyedik helyen zárták a 2014-es évet, és a jövő évben már biztos, hogy nem játszanak a mezőnyből kiemelkedő Tatabánya és TFSE ellen, így jó esély van arra, hogy a miklósi csapat a rájátszást érő első négyben végezzen. Kosárlabda, felnőtt női, NBI/B, nyugati csoport, 11. forduló TFSE-BKG DSE 65-50 (16-16, 18-11, 12-12, 19-11)
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink