A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.


Az U11-es leány csapat Solymáron játszik két mérkőzést. A jelenleg ötödik helyen lévő lányok számára igen kényelmes ellenfelek várnak. Az első ellenfél a csoport utolsó Pilisvörösvár lesz, a következő ellenfél a 11. helyen lávő Budai Farkasok lesz. A lányok múlthéten is két mérkőzést játszottak. Első ellenfelük a Vác volt, a végeredmény sima 17-9-es győzelem lett. A házigazda és listavezető Dabasiaktól viszont 14-10-es vereség született.
A 13 éves korcsoport Százhalombattán játszik szintén két mérkőzést. A második helyen lévő fiatalokra a tabellán utolsó előtti Albertirsa vár, a következő mérkőzés igazi rangadó lesz, hiszen az eddig hibátlan listavezető Tápiószele lesz az ellenfél. A miklósi csapat eddigi egyetlen vereségét épp a Szelétől szenvedte el, még novemberben Dömsödön. (24-27) A találkozó - azon túl, hogy rangadó – fontos kérdése, hogy esetleges győzelem esetén +2 ponttal többet tud magával vinni a régió döntőbe a miklósi csapat.
Az U14-es fiú csapat utolsó alapszakaszbeli mérkőzését játssza a házigazda és hibátlan mérleggel listavezető Dabassal. Az SzKSK fiataljai a harmadik helyen állnak jelenleg.
Az Országos Serdülő Bajnokságban érdekelt leány csapat két győzelmet könyvelhetett el az elmúl időszakból. Múlt héten a Dömsödieket múlták felül a fiatalok hazai pályán. (36-21) csütörtökön szintén a Miklósi Sportcsarnokban, az ötödik miklósiak a negyedik Kispestieket verték meg 24-18-ra.
Szintén az OSB-ben érdekelt fiú csapat hétfőn a Városi Sportcsarnokban szenvedett megsemmisítő, 29 gólos vereséget a listavezető FTC III.-tól. A fiúkra hétvégén sem vár könnyű ellenfél. A fiatalok szombaton a „gyengébb” FTC-ét fogadják, akik jelenleg a negyedik helyen állnak, az SzKSK a tabella hetedik helyén áll.
OSB, leány
Szigetszentmiklós NKSE – Kispest NKK 24-18 (12-7)
OSB, fiú
Szigetszentmiklósi KSK-FTC III.-Perfect Transport 14-43 (6-16)
OSB, fiú
FTC NYCS Kft. – Szigetszentmiklósi KSK (01.24., szombat, 12.00)
Gyermekbajnokság, U11, leány, 01.25., vasárnap (Solymár)
16.30 Pilisvörösvári TKSK - Szigetszentmiklós NKSE
18.10 Szigetszentmiklós NKSE – Budai Farkasok KK
Gyermekbajnokság, U13, leány, 01.25., vasárnap (Százhalombatta)
15.25 Szigetszentmiklósi NKSE – Albertirsa SE
17.15 EURONOVEX USE-Tápiószele - Szigetszentmiklós NKSE
Gyermekbajnokság, U14, fiú, 01.25., vasárnap (Dabas)
9.00 Dabasi KC VSE 1 2000 – Szigetszentmiklósi KSK


A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"
A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és a büfé jellegű gyorsétteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.
A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon