Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 12. szerda Jónás, Renátó napja van.
Egy a négyből a múlt heti mérleg
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Kézilabda
2015-02-05 05:50

A Százhalombattát fogadta a miklósi Sportcsarnokban az SzKSK fiú csapata, a serdülő bajnokság 17. fordulójában. Joggal lehetett hazai győzelmet várni azok után, hogy a Battaiak a Miklósiak mögött álltak – és most is ott állnak – a forduló előtt, ráadásul novemberben, 30-27-re Százhalombattán nyertek a miklósi fiúk, mégis a vége három gólos különbségű Battai siker lett. Az első félidőben még fej-fej mellett haladtak a csapatok, de ekkor még egy gólos előnyben a hazaiak vonultak szünetre. A második félidő elején mintha az öltözőben maradtak volna az SzKSK fiataljai, gólokat is elfelejtettek lőni, és védekezésben se nyújtottak maradandót. A vendégek többször is elhúztak 3-4 góllal. Pár perccel a mérkőzés vége előtt még visszajöttek a Miklósiak egy gólos hátrányra, de a fordításra már nem volt erejük a fiúknak. A vége 24-27 oda. A fiatal Miklósiak a tíz csapatos bajnokság hetedik helyén vannak jelenleg, a következő mérkőzést a DVSI otthonában vívják csütörtökön.
 
OSB, fiú
Szigetszentmiklósi KSK – Százhalombattai VUK SE 24-27 (12-11)

 

A Szigetszentmiklós NKSE lányai a serdülő bajnokságban a Dunaújváros második csapatánál vizitáltak. A lányok az őszi hazai magabiztos 18 gólos siker után, ezúttal „csak” két góllal nyertek, de legalább megszerezték a hét egyetlen Szigetszentmiklósi érdekeltségű ifista kézilabda győzelmét. A csapat első számú húzó embere a 12 gólig jutó Nagy Barbara volt. A fiatal hölgyek a kilenc csapatos bajnokság ötödik helyén állnak 15 ponttal. A következő ellenfél hazai pályán a második Vecsés lesz.
 
OSB, leány
Dunaújvárosi FDKA II – Szigetszentmiklós NKSE 23-25 (13-15)
Varga Nikolett – Óvári Boglárka, Szekeres Rebeka 3, Horváth Dóra 1, Potondi Diánna 6 (2), Mayer Laura 1, Tóth Réka, Cseh Boglárka 2, Siska Zsófia, Nagy Barbara 12 (6), Ökrös Alexandra, Palicska Liza
 

Az U11-es leány csapat a gyermekbajnokságban, Szentendrén játszott két mérkőzést. A vége egy megszerzett pont lett. Az ötödik helyen álló Miklósiak előbb a Solymár ellen játszottak 10-10-es döntetlent, majd a második Vecsésiektől kaptak ki minimális, egy gólos különbséggel.
 
Gyermekbajnokság, leány, U11
Szigetszentmiklós NKSE – Solymári SC 10-10
 
Szigetszentmiklós NKSE – Vecsési SE 14-15 (3-8)
 
 
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget-Lab Vérvételi Centrum kulturált rendelőben, kellemes környezettel várja a pácienseinket, sorbanállás nélkül.

Szakképzett vérvételi asszisztensük a legmodernebb vérvételi eszközökkel végzi a mintavételt.

Szigetszentmiklós szívében, egyszerű megközelíthetőség gyalog, tömegközlekedéssel vagy autóval is.

Ingyenes parkolóhely az épület mögötti udvarban.

http://www.szigetlab.hu/

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és a büfé jellegű gyorsétteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink