Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 09. szerda Lukrécia napja van.
Hazai nyitány
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Labdarúgás
2015-02-28 10:30

 
A miklósiak tavaly alaposan megismerték a Cegléd együttesét, ugyanis az összevont NB II-nek, illetve a Ligakupának köszönhetően 2013 őszén négy alkalommal is találkoztak egymással.  Ehhez, ha hozzávesszük az idei kiírásban lejátszott bajnokit, akkor másfél éven belül már a hatodik meccsük lesz a hétvégi összecsapás. Eddig teljesen kiegyenlített az egymás elleni mérleg, két miklósi mellett, egy döntetlent és két Ceglédi sikert jegyeznek a csapatok, a gólarány pedig 3:3.
Az SzTK-hoz hasonlóan a Ceglédiek szintén öt új játékossal vágnak neki a tavaszi szezonnak. Balog Marcell, Farkas Zoltán, Kovács Dániel és Urbán Pál mellett Nikola Pantovics érkezett kölcsönbe. A Soroksárról igazolt Urbánon kívül támadást segítő játékosokkal bővült a keret, az ősszel öt találatig jutó Koós Gáborral együtt így gólérzékeny futballisták rohamozhatják a hazaiak kapuját.
Hazai részről Barna Zsolt játékára nem számíthat majd Székely Tibor. A miklósi Csapatkapitány Soroksáron begyűjtötte szezonbeli ötödik sárgalapját, ezért kényszerül kihagyni a szombati összecsapást.
 
A találkozót Nagy Róbert dirigálja majd, segítői Demeter János és Punyi Gyula lesznek.
A Cegléd elleni mérkőzés 2015. február 28-án, szombaton 14 órakor kezdődik.
 
„Mindannyian nagyon várjuk már az itthoni kezdést, örülünk, hogy újra tétmeccsen bizonyíthatunk szurkolóink előtt. Mindenképpen győzelemben gondolkodunk, nem kereshetünk kifogásokat, mert a vezetőség minden kérésünket teljesítette a felkészülés során, illetve a támadó szekcióba is érkeztek játékosok az utolsó pillanatban. Igaz nekik még van egy kicsi lemaradásuk, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan csapatunk erősségei lesznek. Jó erőkből álló, egységes ellenféllel nézünk szembe szombaton, akiknek tudását nem tükrözi hűen a tabellán elfoglalt helyezés. Remélem kellőképpen felkészültünk a játékukból, dominálni, győzni akarunk a mérkőzésen, megörvendeztetve ezzel szurkolóinkat.” – fogalmazott az SzTK-Erima vezetőedzője a szombati találkozó előtt.
 
Forrás: sztkfutball.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink