Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 12. szerda Jónás, Renátó napja van.
Fradi verés, és edző váltás
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Kézilabda
2015-03-11 15:55

Forró hangulatú mérkőzést vívott egymással az SzKSK és az FTC II. A kezdeti nehézségek után, viszonylag gyorsan átvette a vezetést az SzKSK, ellenfelétől azonban ellépnie nem sikerült, az első játékrész végéig felváltva vezettek a csapatok. A második játékrész elején gyorsan elléptek öt góllal a hazaiak, mely előnyüket jól beosztották a találkozó végéig, és az előnyből megtartva három gólt, arattak szenzációs 20-17-es győzelmet, az eddig szinte verhetetlen „Fradi kettő” ellen. Az eredmény hűen tükrözi, hogy a rangadón a védelmek játszották a főszerepet. A mérkőzésre szép számban kilátogattak a nézők is, körülbelül 300 főleg miklósi néző volt jelen, akik rangadóhoz méltóan buzdították városuk csapatát, a színvonalát tekintve nem harmadosztályú mérkőzésen…A győzelemmel az SzKSK óriási lépést tett az NBI/B-be való feljutás felé, mivel egy pont lemaradásban vannak az FTC II mögött a második, feljutást érő helyen, és három pont az előny a Pénzügyőr, illetve négy a Dunaújváros előtt.„Hangulatilag és színvonalat tekintve, ez egy magasabb szintű mérkőzés volt. A bajnokság két legtöbb gólt dobó csapata rendkívül gólszegény mérkőzést játszott, ez is megmutatja, hogy a védekezésé volt a főszerep, de hetek óta erre is készültünk, hogy védekezésben nehezítsük meg ellenfeleink dolgát, ez most sem volt másképp. Nagyon fontos volt nekünk ez a mérkőzés, mert a győzelemmel gyakorlatilag kezünkbe vettük a sorsunkat, ami a feljutást illeti, ráadásul ha a Fradi még botlik egyet, akkor a bajnoki címért is harcba szállhatunk. Gratulálok a srácoknak, nagyot küzdöttek, kiemelhetnék embereket, de fölösleges, mert csapatként voltunk nagyon jók.” – Értékelte a győzelmet, Somogyi Péter az SzKSK vezetőedzője.Férfi, felnőtt, NB IISzigetszentmiklósi KSK - FTC II.-Diagnosticum 20-17 (9-9)Tóth Bence, Kiss Bence, Fehér Tamás – Balogh Dávid 4, Szabó Gyula 3, Kátai Zsolt 2 (1), Domokos Alex 3, Kéri Mózes, Boros Ferenc 3, Székely Nikola 4, Kovács Márk 1, Kelemen Zsolt, Szabó István, Szakállas Alex, Tapodi BálintAmi sikerült a nagyoknak, az nem sikerült a junioroknak, mégpedig a bravúr! A miklósi fiatalok hét gólos vereséget szenvedtek az FTC II ellen. Ezzel a vereséggel továbbra is a nyolcadik helyen található a Szigetszentmiklósi KSK junior csapata.Férfi, junior, NB IISzigetszentmiklósi KSK - FTC II.-Diagnosticum 27-34 (10-15)A női csapat továbbra is nyeretlen 2015-ben, ráadásul a lányoknak ez volt egymás után az ötödik vereségük. Pedig úgy tűnt, hogy ezúttal győzni fognak a miklósi hölgyek, hiszen a félidőben öt gólos fórban voltak, azonban a második játékrészt egy gyors kiállítással kezdték, mely időszak alatt a vendég gyömrőiek felzárkóztak az SzNKSE-re, majd a találkozó vége felé a vezetést is átvették. A mérkőzés előtt Nagy Imre edző közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal, így a búcsú mérkőzése nem sikerült. Utóda Balika Tímea lesz, akinek lesz dolga bőven, mivel a csapat a tabella alsó felébe esett vissza, és jelenleg csak a nyolcadik helyen található, a 12 csapatos bajnokságban. Ráadásul a folytatás sem lesz könnyű, mert két hét múlva a dobogóra hajtó ceglédiek vendégei lesznek a miklósi női kézisek…Női, felnőtt, NBIISzigetszentmiklós NKSE – Gyömrő VSK 26-28 (18-13)A junior csapat is vereséget szenvedett a vendég Gyömrőtől. A fiatal miklósiak jelenleg a kilencedik helyen vannak, hét megszerzett ponttal az NBII-es bajnokságban.Női, junior, NBIISzigetszentmiklós NKSE – Gyömrő VSK 25-30 (9-16)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és a büfé jellegű gyorsétteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!

 Újház Tököl és Szigetcsép között.  

info@baustar98kft.hu

https://www.baustar98kft.hu/

https://www.facebook.com/baustar98kft

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink