Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 12. szerda Jónás, Renátó napja van.
Győztes hölgyek, szép búcsú a régió döntőben
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Kézilabda
2015-03-12 19:55

 
Budapesten vendégeskedett az SzNKSE II., a hölgyek három gólos győzelmet szereztek a BRSE felett, így továbbra is 100%-os mérleggel vezetik a bajnokságot.Az országos serdülő bajnokság alsóházi rájátszásban elszenvedte második vereségét a fiú csapat, a miklósi fiatalok a Dunaújváros elleni sima hazai vereség után, ezúttal minimális, egy gólos vereséget szenvedtek az FTC vendégeként.A fiúkkal ellentétben a lányok győzelemmel kezdték a rájátszást, a fiatalok nagyon sima, kilenc gólos sikert arattak a Duna-Pent vendégeként.Az U13-as leány csapat egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhetett el a régió döntő Mogyoródi helyszínén. A négy fős döntőcsoportot az utolsó helyen zárták ugyan a lányok, de eredményük, így is gyönyörű, már csak azért is, mert csak rosszabb egymáselleni eredményük miatt szorultak a harmadik Érdi fiatalok mögé. Az országos elődöntő így elment, de a régió győzelemért tovább küzdhetnek később a fiatalok.EREDMÉNYEK
Felnőtt női, Budapest bajnokságBRSE – Szigetszentmiklós NKSE II. 18-21 (7-11)Sackl Mária – Bihari Ágnes 2, Csomós Zsuzsanna, Csősz Lajosné, Bach Erika 3, Kenéz Erika 3, Tóthné Sindler Katalin 7 (7), Béres Katalin, Poór Krisztina 2, Vukov Mária 3, Magos Irén 1Fiú, OSB, F csoport, alsóházFTC NYCS Kft. – Szigetszentmiklósi KSK 19-18 (6-5)
Leány, OSB, F csoport, alsóházDuna-Pent NKSE – Szigetszentmiklós NKSE 16-25 (8-13)Zsigmond Panna, Varga Nikolett – Kerner Tünde 7, Siska Zsófia 1, Nagy Barbara 10 (2), Cseh Boglárka 3, Panczák Petra 2, Potondi Diánna 1, Ökrös Alexandra, Tóth Réka 1, Friedman Luca, Mojzes LucaGyermekbajnokság, leány U13, régió döntő (Mogyoród)
Szigetszentmiklós NKSE – Érdi Sport Kft. 1. 22-21 (12-11)Zsigmond Panna, Varga Nikolett – Horváth Dóra 3, Friedman Luca, Tóth Réka 1, Potondi Diánna 8 (4), Csiki Janka, Szekeres Rebeka, Őz Enikő 4, Perák Dorottya, Óvári Boglárka, Mayer Laura 5, Óvári Dorina 1
Szigetszentmiklós NKSE – Gödöllői SE 16-17 (7-8)Zsigmond Panna, Varga Nikolett – Horváth Dóra 1, Friedman Luca, Tóth Réka 2, Potondi Diánna 11 (1), Csiki Janka, Szekeres Rebeka, Őz Enikő, Perák Dorottya 1, Óvári Boglárka 1, Mayer Laura, Óvári Dorina

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!

 Újház Tököl és Szigetcsép között.  

info@baustar98kft.hu

https://www.baustar98kft.hu/

https://www.facebook.com/baustar98kft

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Az English 4 You egy brit nyelviskola Szigetszentmiklóson a Miklós Plázában, amelyet a Brit Studio Bt. működtet, és Steve Oxley angol anyanyelvű tanár vezet.
Tanulj angolul jó hangulatban, bármilyen szinten vagy, bármilyen cél vezérel!
Vedd fel a kapcsolatot Steve-vel még ma!

hello@britstudio.hu

Facebook: https://www.facebook.com/britstudiohungary

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink