Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 09. szerda Lukrécia napja van.
A szokásos döntetlen
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Labdarúgás
2015-04-20 04:50

Két debütáló is lehetőséget kapott Horváth Ferenctől a kezdőcsapatban, Sós Márkó és Póti Krisztián is az első perctől a pályán volt. Az első játékrész kőkemény futballt hozott, amely végül kiállításig fajult. A 24. percben történt ugyanis, hogy Kiss László talpalta le Szepessyt, a játékosok pedig egymásnak ugrottak az eset után. Lovasi játékvezető egyből kiállította a hazai hátvédet, a miklósi támadónak pedig felmutatta a sárga lapot, amit rövid egyeztetés után visszavont, és inkább pirosat adott, így mindkét gárda megfogyatkozott. Az első félidő hajrájában aztán megszerezte a vezetést a Balmazújváros, Batizi-Pócsi juttatta előnyhöz a narancssárgákat. (1-0)
 
A fordulást követően nagy erőket mozgósított a Miklós az egyenlítés érdekében, de nem tudták bevenni a hazaiak kapuját. Aztán a 65. percben megtört a jég, egy szöglet utáni kavarodást követően Póti Krisztián talált a hálóba, megszerezve ezzel a bemutatkozó meccsén első gólját. (1-1) A hajrában már nem változott az eredmény, a pályán lévők létszáma viszont tovább csökkent. Alig volt már hátra az összecsapásból, amikor Pollák Zoltán megkapta második sárga lapját is Lovasi Lászlótól, így az SzTK kilenc emberrel fejezte be a találkozót. A döntetlennek köszönhetően 29 ponttal továbbra is a kilencedik helyen áll a szigetszentmiklósi csapat, a Balmazújváros pedig 19 egységgel a tizenhatodik pozícióból várja a folytatást.
 
Balmazújváros-SzTK-Erima 1-1 (1-0) Balmazújváros, 800 néző. Vezette: Lovas László Balmazújváros: Radosevic – Németh Á., Papp F., Kiss L., Vachtler (Tóth L. 75.) – Virág, Kónya, Batizi-Pócsi, Pintér (Rishko 58.), Baterelo – Popovic (Chonka 71.) SzTK-Erima: Horváth – Sós, Tóth F., Póti, Pollák – Barna, Kállai (Osváth 39.), Domokos (Mészáros 55.) – Szepessy, Szabó (Weitner 68.), Kollega Gólszerző: Batizi-Pócsi a 38. percben, illetve Póti a 65. percben Kiállítva: Kiss és Szepessy a 24. percben, valamint Pollák a 90. percben
 
„Az első félidő inkább egy háborúhoz hasonlított, mindenki meg akarta mutatni, hogy ő az erősebb. A második félidőben volt egy remek igazolása a Balmazújvárosnak, a Jóisten, mert csak Ő menthette meg a hazaiakat attól, hogy a játékrész elején ne szerezzünk több gólt. Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen 47 óra alatt két mérkőzést is le kell játszanunk, ráadásul tele vagyunk sérülttel meg eltiltottal. Mi nem tudunk kiállítani két egyforma erősségű csapatot, de mindent megteszünk majd a keddi összecsapáson is. Hosszú út vár még ránk ma este, sietünk haza, hogy odaérjünk a keddi kezdő sípszóra.” – fogalmazott Horváth Ferenc a lefújást követően.
 
Forrás: sztkfutbll.hu
 
(BT)
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink