Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 13. szombat Kornél napja van.
Hazaért
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Egyéb
2015-05-13 13:25

A miklósi kerekes ezzel teljesítette is elsődleges célját, hiszen hosszú kihagyás után ez volt az első több napos versenye új csapatával. Ábel elmondása szerint az öt etapból, a második, a Baku és Ismayilli közötti 186.5 kilóméteres szakasz volt a legnehezebb, de nehéz volt a macskakövekkel tarkított bakui záró szakasz is. Az azeri körön elrajtolt 147 versenyzőből 109 ért célba, Ábel az 75. helyen végzett, míg a 23 év alattiak összetett rangsorában az előkelő 17. helyet szerezte meg a 30 célba érő közül. A hat fős tusnádi csapatból még ketten teljesítették a teljes távot, a román Andrej Nechita a 28., míg az ukrán Artyem Topcsanyuk a 38. pozícióban végzett. A körön részt vett egy hat fős magyar csapat is, a Team Hungary, versenyzői közül a 2012-es Londoni olimpiát megjárt Lovassy Krisztián végzett a legjobb helyen, ő az 53. lett, míg Dér Zsolt az 55., illetve a még célba érő Holló Botond a 82. A versenyt egyébként a szlovén Primoz Roglic nyerte meg, a holland Jasper Ockeloen előtt, míg a harmadik a szintén szlovén Matej Mugerli lett.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink