Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 12. szerda Jónás, Renátó napja van.
Feljutás utáni örömjáték az aranyért
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Kézilabda
2015-05-15 14:50

A női csapat Tökölön játssza „hazai” meccseit, a junior, és felnőtt lányok a Duna-Pent gárdája ellen zárhatják szépen az idényt. Mind a két csapat a kilencedik helyről vág neki a záró körnek, és a felnőtt csapat esetében ténylegesen az elvárható kategóriába tartozik a győzelem. A két csapat őszi mérkőzésén meglepő, 11 gólos győzelmet szerzett a dunaújvárosi gárda, akik jelenleg három pont lemaradással követik az SzNKSE-ét a tízedik helyen. Vélhetően a kilencedik helyről nem fognak elmozdulni a lányok, de a visszavágás biztosan fűteni fogja a miklósi csapatot, na meg a szép búcsú a szezontól.
 
A férfiaknál a juniorok csütörtökön a Városi Sportcsarnokban le is játszották záró találkozójukat a Pénzügyőr ellen. A találkozót a vendégek magabiztosan (34-21) nyerték meg. Az SzKSK fiataljai a nyolcadik helyen zárták a szezont, míg a vendégek megnyerték az NBII déli csoportját.
A felnőtt csapatnál komolyabb a tét. Mint korábban megírtuk, a miklósi csapat múlt héten feljutott az NBI/B-be, és az FTC II vereségének köszönhetően az élre is állt. Esetleges hétvégi győzelemmel a feljutás mellett a bajnoki címet is megszerezhetik a hazai pályán játszó miklósiak. Az őszi mérkőzésen 29-29-es döntetlen született, és valószínűleg a hétvégi derbi sem lesz sétagalopp, hiszen a két csapat között mindössze három pont, és két hely a különbség.
 
Női (Tököl)
Szigetszentmiklós NKSE – Duna-Pent NKSE (11:00 junior, 13:00 felnőtt)
 
Férfi
Szigetszentmiklósi KSK – Pénzügyőr SE (15:00 felnőtt)
 
(BT)
 
 
 
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és a büfé jellegű gyorsétteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink