Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 09. szerda Lukrécia napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Még meglehet a bronz
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Labdarúgás
2015-06-06 14:15

Az SzTK-Erima kölcsönjátékosát, Kozma Milánt is soraiban tudó együttes az utolsó forduló előtt a negyedik helyen áll ugyanannyi ponttal, mint a harmadik Újbuda. Érdekesség, hogy a rúgott gólok is egyenlőek a két csapat között, és az egymás elleni eredmények is kioltják egymást, így az eggyel kevesebb kapott gól a különbség az Újbuda javára. Vasárnap 6 órakor a Diósd a Balatonfüredet, az Újbuda az élcsapatnak számító Tatabányát fogadja, és könnyen lehet, hogy e meccsek gólaránya dönt majd a bajnoki bronzról. Csurka Zoltán, a Diósdi TC-Select szigetszentmiklósi edzője elmondta, bizakodik, bár tudja, hogy nekik sem lesz sokkal könnyebb dolguk, mint az Újbudának.
(kép: nb3.hu)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink