Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 08. kedd Ellák napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Drámai pontmentés
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Labdarúgás
2015-08-02 16:05

Kezdésnek nem rossz! Mit nem rossz! Hitchcock nem írhatott volna izgalmasabb forgatókönyvet a Zalaegerszeg elleni nyitómérkőzésre.Pedig nem így indult. A Merkantil Bank liga nyitómérkőzése amolyan igazi idény eleji tapogatózó játékot hozott az első félidő elején, ugyan a csapatok a melegben nagy iramban kezdték a találkozót, ám ennek ellenére az első helyzetekre sokat kellett várni. A mérkőzés elején inkább a pontatlan passzok, és a vaktában ellőt labdák voltak a jellemzőek. Az első komolyabb helyzetre a 20. percig kellett várni, ekkora Szabó Bence a védők szorításában passzolta vissza a labdát az érkező Kollegának, aki a tizenhatos előterében kapásból lőtt, de kísérlete elkerülte a zalaiak kapuját.Két perccel később már az egerszegiek kerültek helyzetbe. Daru Bence iramodott meg a balszélen, akinek a passzára Városi Viktor érkezett, akivel Benkő-Bíró ütközött össze a tizenhatoson belül, Takács János játékvezető egyből a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Daru Bence állt, aki higgadttant gurított a jobb alsóba. (0-1) A gól után felpörögtek az események, előbb a 32. percben Szabó Bence passzáról Szepessy maradt le. A 42. percben a vendégek részéről Babati kísérletezett távoli lövéssel, egy perccel később azonban Benkő-Bíró Norbert pillanatai következtek. Előbb egy 15 méterről eleresztett lövéssel tesztelte a ZTE portásának reflexeit, majd az ellentámadásnál pont ő ért vissza, és az utolsó pillanatban lépett be a lőni készülő vendég csatár elé. A 44. percben Szabó Bence három vendég védő szorításában leadott lövésével zárult le az első játékrész.
A szünetben Horváth Ferenc, a hazaiak mestere kettőt is cserélt, Lévai Norbert helyére Balázs Richárd, míg Szepessy Róbertet Nagy Olivér váltotta. A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abba maradt, magyarán a csapatok rögtön egymásnak estek, de a több helyzet így is a hazaiak előtt adódott. Az 55. percben Kollega iramodott meg a bal oldalon, beadásáról azonban mindenki lemaradt, egy perccel később a vendégek részéről Daru fejelt szabadon tíz méterről kapura, kísérletét Sánta András védte. A 67. percben Horváth Ferenc kihasználta harmadik cserelehetőségét is, Szabó Bence helyére Vólent Roland érkezett. A friss erő, pár perccel később nagy helyzettel vétette észre magát, kísérlete azonban messze elkerülte a kaput. A 75. percben Babati majdnem megduplázta a vendégek előnyét, ám a tizenhatos sarkáról eleresztett lövése centikkel kerülte el a miklósi kaput. A 80. percben egy miklósi kísérlet után előbb a felsőlécen pattogott a labda, majd a játéktérre visszahulló játékszert előbb Kollega, majd Balázs Richárd próbálta a vendég kapuba passzírozni, ám mindkét esetben Szappanos hárítani tudott. A 86. percben úgy nézett ki megpecsételődött a hazaiak sorsa, mert Bora György megkapta második sárgalapját. A szabálytalanság utáni szabadrúgásból Babati kísérlete a miklósi kapufán csattant.A 91. percben Króner Martin buktatta Vólentet a büntetőterületen belül, a játékvezető ezúttal is büntetőt ítélt. A labda mögé a sértett Vólent állt, aki nagy erővel a kapu jobb oldalába lőtte a labdát. (1-1)Úgy nézett ki ez a vége, de a 94!!! percben Nagy Olivér szabálytalansága után a vendégek ismét büntetőhöz jutottak. Koller végezte el a büntetőt, de kísérletét Sánta András hárította nagyszerű vetődéssel.Ezzel kialakult az 1-1-es végeredmény. Folytatás jövő héten, akkor az SzTK a Sopron vendége lesz.
SzTK-Erima–ZTE FC 1–1 (0–1)Szigetszentmiklós, 617 néző. Vezette: Takács J. (Demeter, Szilágyi)SzTK: Sánta – Benkő-Bíró, Bora, Hevesi-Tóth, Polyák – Gulyás, Barna – Lévai (Balázs, a szünetben), Szepessy (Nagy O., a szünetben), Kollega – Szabó B. (Vólent, 67.)ZTE: Szappanos – Simonfalvi, Króner, Fodor, Forgács – Szakály A. (Koller, 74.) – Bedi, Városi, Babati (Bailo, 89.), Patvaros – Daru (Horváth R., 78.)G: Daru (11-esből, 0–1) a 23., Vólent (11-esből, 1–1) a 93. percbenKiállítva: Bora a 87. percben
 
Fotó: sztkfutball.hu
(BT)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink