Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 08. kedd Ellák napja van.
Fájó vereség
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Labdarúgás
2015-10-24 19:55

Már a második percben gólszerzési lehetőség adódott a Budaörs előtt, ám ekkor Hegedűs távoli lövését követően ki tudta tolni a labdát Sánta a léc alól. Aztán öt perccel később Menyhárt bal oldali beadása után Varga Bence fejelhetett középen, de mellé csúsztatta a labdát.A 11. percben aztán Papp jobb oldali szöglete után, a középen érkező Sabján Miklós nagy erővel a kapunkba fejelte a labdát (1–0). Lendületben maradt a hazai csapat, a 16. percben újabb beadás után ismét Varga Bence fejelhetett középen, de ezúttal is mellé csúsztatott. Szép lassan azért az SzTK is magához tért. Előbb a 29. percben Sváb bal oldali beadására érkezett Balázs, de a lábáról mellé ment a labda. Egy perccel később egy jobb oldalról középre szálló ívelést követően Kollega fejelhetett teljesen egyedül a tizenhatos bal oldaláról, de nem találta el a kaput. A 37. percben jött egy már-már szokásos Menyhárt beadás jobbról és érkezett újra Varga Bence, de ismét mellé fejelt.
A szünetben Kollega Krisztián helyére Kovács János állt, de nem védőnek, hanem támadónak. Hasonlóan kezdődött a játékrész, mint az első, de ezúttal Papp lőtt veszélyesen, Sánta ismét kitolta a léc alól a labdát. Az 51. percben Sváb bal oldali szabadrúgása után Szentpéteri röviden ütötte ki a labdát, ami így Vágó elé került, de a védő fölé lőtt. Nyolc perccel később Balázs indította el remekül a balösszekötő helyén kilépő Szabó Bencét, aki nagy helyzetben fölé lőtt. A 68. percben aztán a bal oldalon végigfutó támadás végén középre passzoltak a hazaiak, az érkező Csillag átvette a labdát, majd 20 méterről a miklósi kapuba lőtt (2–0). A 70. percben Balázs passzolt középen Szabó Bencéhez, aki kapura fordult, de a lövése után Szentpéteri védeni tudott. Ezt követte három jobb oldalról érkező Póti beadás. Először Balázs fejese után védett nagyot Szentpéteri, majd Szabó Bence fejelt hat méterről fölé, végül Szepessy lőtte a labdát a 16-os bal oldaláról az oldalhálóba. Több lehetőség egyik oldalon sem adódott, így 2–0-s vereséget szenvedett az SzTK-Erima.
BUDAÖRSI SC–SZTK-ERIMA 2–0 (1–0) Budaörs, 300 néző. Vezette: Kiss Norbert (Horváth Zoltán, Kulman Tamás) BUDAÖRS: Szentpéteri – Horváth L., Tányéros Á., Hegedűs J. (Gál Sz., 85.), Ódé – Csobánki , Sajbán Miklós – Menyhárt , Csillag (Ferkó Á., 75.), Papp M. – Varga B. (Szabó V., 65.). Vezetőedző: Miskei Attila SZIGETSZENTMIKLÓS: Sánta – Póti, Vágó L., Hevesi-Tóth, Illés Gy. (Vólent, 66.) – Balázs R., Barna Zs., Szepessy, Sváb – Kollega (Kovács J., a szünetben), Szabó B. Vezetőedző: Vágó Attila Gólszerző: Sajbán 11', Csillag 68'
Miskei Attila (Budaörs): – Nagyon fontos győzelmet arattunk, egy jó csapat ellen, s külön öröm számomra, hogy sérült, illetve eltiltott játékosaink helyett a cserék, elsősorban a fiatalok, kifogástalanul játszottak. Ha így folytatjuk, még sok örömünk lesz bennük.Vágó Attila (SzTK-Erima): – Az első játékrészben nulla egynél két százszázalékos helyzetet hibáztunk, pedig akkor megfordíthattuk volna a mérkőzést és minden egész másként alakult volna. Így viszont nem is lehetett más a vége csak vereség.
(BT)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink