Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 13. szombat Kornél napja van.
Két sima mérkőzés
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Egyéb
2015-11-12 15:25

A hétvégén mindkét felnőtt csapat pályára lépett, a lányok hazai pályán szenvedtek vereséget 56-77 az ELTE ellen, így a miklósi hölgyek a tíz csapatos nyugati csoportban jelenleg a hatodik helyen állnak 2 - 3-as mutatóval."Sok hiányzó volt a múlt héten, így nem tudtunk rendesen edzeni, rákészülni a mérkőzésre. Sajnos nem sikerült felvenni a gyors kosárlabdát játszó ellenfelünkkel a ritmust. Tele vannak feltörekvő fiatal tehetséggel, akik a női NB1 A edzésein/mérkőzésein edződnek. Ez a hét, főleg így, hogy nincs a hétvégén mérkőzésünk, tökéletes lesz arra, hogy rendezzük a sorokat." - mondta Rónaszéki Szilvia a női csapat a BKGDSE-Vitafort Zrt. Vezetőedzője.A lányok legközelebb jövő hét vasárnap fogadják a Kanizsai Vadmacskák csapatát.

A fiúk idegenben diadalmaskodtak 78-48-ra a MAFC ellen, akik ezzel már a dobogón állnak, annak is a harmadik fokán az NBII középső / A csoportjában 3 győzelemmel, és egy vereséggel. "Nagy élmény volt a felújított, ám legendás MAFC sportcsarnokban pályára lépni. Az ellenfelet jól ismerjük, hiszen többsége a mi játékosainkkal egyidősek, így régmúltra tekint vissza az ismeretségük. Jó szerkezetű, magas csapat, ennek ellenére a védekezésünk egészen jól működött. Megtudtuk csinálni a gyors indításainkat, így volt pár könnyű kosarunk is. Végig vezetve magabiztosan szereztük meg a győzelmet. Következő mérkőzésünk Monoron lesz pénteken. Nem nagyon ismerjük az ellenfelet, az biztos, hogy a védekezésünk minősége kulcs lesz a mérkőzésen." - mondta Tasnádi Dávid a férfi csapat a BKGDSE-Prudent Kft. vezetőedzője.
Női fenőtt, NBI/BBKG DSE - ELTE-BEAC Újbuda 56-77 (21-23, 17-20, 13-16, 5-18)
Férfi felnőtt, NBIIMAFC - BKG DSE 49-78 (12-15, 7-19, 11-23, 19-21)
(BT)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink