Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 15. csütörtök Teréz napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Tisztújító közgyűlést tartott a DTE
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Labdarúgás
2018-03-04 10:35

A város legrégebbi és legnagyobb sportszervezetében lejárt a korábbi elnökség mandátuma, ezért volt szükség a választásra. A március 2-án megtartott közgyűlésen Dr. Szilvay Balázs, rádiónk igazgatója nyerte el a tagság bizalmát, így a következő öt évben ő irányítja majd a 92 éves egyesületet. A labdarúgó szakosztály vezetője Keresztesi Balázs, Dunavarsány alpolgármestere lett, a kézilabda szakosztály vezetője pedig Herczeg Mariann maradt.
Dr. Szilvay Balázs a megválasztása után elmondta: tiszta, átlátható működést szeretne az elnöksége alatt látni az egyesületben valamint azt, hogy egy térségi szinten is példaértékű szervezet legyen a DTE. Mint ismert, március 11-én adja át a város az újonnan épült pályaházat a Halász Lajosné utcai sporttelepen, ahol délben kezdődik az átadó ünnepség. Ezt követően a Ferencváros Öregfiúk csapatával játszik gálamérkőzést a DTE oldboys együttese - tajékoztatott Dr. Szilvay Balázs, a DTE elnöke.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink