Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 14. vasárnap Szeréna napja van.
Kevesen is taroltak
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Egyéb
2019-03-11 11:45

Az otthon játszó BKG-DSE már az első félidőben is döntő fölényben volt, pedig csak nyolc aktív játékos állt a hazaiak rendelkezésére. A fordulás után sem tudtak az ötödik helyen álló vendégek mit kezdeni a miklósiak védekezésével, a végeredmény 59-32 lett. Gedei Tibor, a térségi csapat vezetőedzője elmondta, nagyon büszke a lányokra, nagyon kulturált kosárlabdát játszottak, és nem számított, hogy kevesen vannak. Hozzátette, védekezésben közel száz százalékot hoztak, emellett pedig az 59 dobott pontot is megfelelőnek tartja.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink