Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Szemétgyűjtési akció
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Ismét szemétszedő akciót hirdet a Magyar Közút.

A "Jobb, ha el se dobod" című megmozdulás egyik alkalma tavasszal volt, most pedig ősszel is rendeznek egyet. Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályának vezetője elmondta, hogy áprilisban több mint 12 ezer résztvevő, mintegy 400 helyszínen gyűjtötte a szemetet. A társaság 93 mérnökségének több száz teherautója közel 1 millió kilogrammnyi hulladékot szállított el. Ez a hatalmas szám így is eltörpül amellett, hogy a cég évente átlagosan mintegy 12,5 millió kilogramm illegálisan kihelyezett és eldobált szemetet gyűjt össze az országos közutak mellől - tette hozzá.A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az őszi, 2019. szeptember 20-ai szemétgyűjtési akciójára az önkéntesek csatlakozását 2019. szeptember 10-ig várja, jelentkezni online, a következő linken keresztül lehet: http://internet.kozut.hu/szemetszedes/. A társaság minden csatlakozó számára térítés nélkül kesztyűt, láthatósági mellényt és zsákokat biztosít, valamint gondoskodik az összegyűjtött hulladék maradéktalan elszállításáról is. Továbbá az utak menti szemétszedéshez a cég a lehetséges mértékig szakmai felügyeletet is biztosít, szükség esetén ideiglenes forgalomkorlátozást vezet be - jegyezte meg Pécsi Norbert.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink