Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Csónakház
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Korszerű körülményeket teremt a csónakház újjáépítése a vízi sportok kedvelőinek. 

Egy nyertes VEKOP pályázatnak köszönhetően a Kajak-Kenu Szövetséggel karöltve megoldódhat a rég várt fejlesztés Szigetszentmiklóson. A szövetség pályázatához csatlakozva lehetőség nyílik arra, hogy a régi épület megújulhasson, és a kilátogatók korszerű körülmények között kapcsolódhassanak ki. A megnyert 40 millió forint mellé az önkormányzat is biztosított fedezetet. Víg Géza, a Szigetszentmiklósi Vízi Sport Egyesület elnöke elmondta, hogy az épület és annak környezete is megújuláson megy keresztül, és a kilátogatók korszerű körülményekkel találkozhatnak hamarosan. Hozzátette: a mára elhasználódott épület összefogás eredményeképpen épülhetett meg a 1960-as években. 
A csónakház építésével ismét erőre kaphat a vízi versenysport a Kis-Dunán. Az egyesületnek jelenleg 52 hajója van, ami a fejlesztés végeztével megduplázódik majd, hiszen az új létesítményben 100 hajót is lehet majd tárolni. Víg Géza hozzátette, hogy 2020-ban is ír ki pályázatot a szövetség, amin részt vesz a szigetszentmiklósi egyesület is. A tervek szerint ebből fejeznék be a teljes épület korszerűsítését. 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink