Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 08. szerda Mihály napja van.
Több erdő
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Növelni kell az erdős területeket Magyarországon. 

Jelentette ki Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatornán és elmondta, az a cél, hogy a jelenlegi 22 százalékról 27 százalékra növeljék az erdőborította terület arányát. Hozzátette, hogy mára elhagyatott ipari, vagy honvédségi egykori gyakorló területek lehet erdősíteni, de az is számításba jöhet, hogy elöregedett gyümölcsösöket erdővel váltanának fel. A miniszter hangsúlyozta, erre levegő minőségének javítása és a klímaváltozás hatásainak mérséklése okán van szükség. Nagy István a Kossuth Rádiónak is nyilatkozott, ahol elmondta, az új fásítási programban arra is kell figyelni, hogy a magánszektornak is megérje erdőt telepíteni. 
 
 
Kép forrása: www.kpe.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink