Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 10. péntek Ármin napja van.
Tavalyi árak
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Nem drágul a húsvéti sonka. 

Az egyik legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánc vezetője az RTL Klubnak elmondta, hogy idén húsvétkor a tavalyihoz hasonlóan alakul a sonka ára. Ennek oka, hogy bár a termelők költségei nőttek, de a verseny fokozódik, vagyis nagyjából ugyanannyit kell majd fizetni a sonkáért, mint tavaly ilyenkor. Akkor egyébként egy kiló hagyományos kötözött füstölt sonka átlagosan 1900 forintba került. A vágóállat és hús terméktanács pedig arra figyelmeztet, hogy érdemes a jól ismert boltokban, vagy hentesnél megvásárolni a húst és figyelni kell annak szavatossági idejére is. 
 
 
Kép forrása: Ripost

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink