Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Fejlődő városrész
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Rendelő, óvoda és iskola épülhet a Buckában.

A többi között erről is beszélt Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere a Kisvárosnak adott interjúban. A havilapban szó esik az elmúlt öt év jelentős fejlesztéseiről és a jövőbeni tervekről. A Bucka városrész idestova 50 éve belterület, ahová több százan költöztek az elmúlt években is. A polgármester kiemelte, hogy mindez sürgeti a településrész komplex kezelését. Létre kell hozni iskolai, óvodai férőhelyeket, illetve a városrész úthálózatát és járdarendszerét is fejleszteni kell. Az első és leglátványosabb lépés a Felnőtt- és gyermekorvosi rendelő megépítése lesz, amely remények szerint még az idén elkészült. Szabó József hozzátette, hogy ugyancsak ebben az évben szeretnék indítani az óvodaépítést, illetve az állammal karöltve egy 16 tantermes általános iskola megépítését a Buckában.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink