Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Zöldharaszti
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Fogadj örökbe egy fát!

Lakossági faültetési programot indít Dunaharaszti Önkormányzata. Akik szeretnék végigkísérni a házuk előtti közterületen elültetett fa felnövekedését, jelentkezzenek a muszak@dunaharaszti.hu címen, vagy hívják az 06 24 504 468-as számot! Az önkormányzat munkatársai kimennek a helyszínre és megbeszélik a tulajdonossal, hogy az adott helyre melyik fafajta alkalmas, illetve hogyan kell azt gondozni. A fa beszerzésével, elültetésével kapcsolatos költségeket az önkormányzat állja, erre egy megfelelő keretet különítettek el a költségvetésben. A lakosok vállalása az lesz, hogy vigyáznak a cseperedő fára, gondozzák, és felnevelik. Dr. Szalay László polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat több olyan közterületet is kijelölt a városban, ahol akár egész fasorok elültetésére is lehetőség van. Elindítják a Zöldharaszti programot, a fásításra, virágosításra minden évben kiemelt figyelmet fordítanak.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink