Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Fontos a megelőzés
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Minimálisra lehet csökkenteni a szén-monoxid mérgezés esélyét.

Erről Csámpai Attila a Pest megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője beszélt a Lakihegy Rádióban. Komoly kockázati tényezőt jelentenek az olyan, az ingatlanban uralkodó nyomásviszonyokat megváltoztatni tudó készülékek, mint pl. a konyhai szagelszívó. Ezek a berendezések képesek visszaszívni a kéményből a füstgázt, ami mérgezéshez, súlyosabb esetben halálhoz vezethet. Korszerű, fokozott záródású nyílászárók esetében pedig, mindenképpen gondoskodni kell a lakás megfelelő levegő-utánpótlásáról. A fűtési rendszer ellenőriztetése mellett érdemes szénmonoxidmérőt is felszerelni. 
A szén-ménoxid mérgezés az egyik leggyakoribb háztartási baleset. – teszi hozzá Csámpai Attila. A színtelen, szagtalan, íztelen gáz kiszűrésére érzékszerveink képtelenek. Megfelelő jelzőberendezéssel azonban a tragédia még idő előtt megakadályozható. A jelzőkészülék feladata, hogy érzékelje és tudassa velünk a mérges gáz jelenlétét. Fontos, hogy megbízható helyen vásároljunk ilyen berendezést és az árán sem érdemes spórolni.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink