Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Jövőforrás Ercsiben
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Még várják a szakmunkások jelentkezését Ercsiben.

Az Esély otthon nevű pályázat a vidéken élő fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázat célja, hogy a szülőföldjüktől távol élő 18 és 35 év közötti fiatalokat visszavonzza szülőhelyükre, illetve a még ott élőknek boldogulási lehetőséget kínáljon. A képviselő-testület szeptemberi ülésén hozott létre egy olyan ideiglenes bizottságot, melynek tagjai döntenek majd a pályázatok elbírálásáról. A szakmunkások havi 90 ezer forint támogatásban részesülhetnek. Győri Máté, Ercsi polgármestere a Lakihegy Rádiónak úgy nyilatkozott: leginkább a hiányszakmák képviselőinek jelentkezésére számítanak.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink