Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. május 13. kedd Szervác napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Haeffler András
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Haeffler András

Főszerkesztő

Pályámat az írott sajtóban 1970-ben, a rádióban 1971-ben kezdtem. Dolgoztam üzemi, országos heti-, majd napilapoknál. Az 1980-as évek második felében ismerkedtem meg a televíziózással, amikor több, az élet perifériájára szorult emberről - elítéltekről, drogosokról, alkoholistákról - szóló dokumentumfilm készítésében vettem részt riporterként, illetve társszerkesztőként. 1992-től 1998-ig az MTV Híradójának parlamenti tudósítójaként, majd belpolitikai szerkesztőjeként tevékenykedtem. Közben folyamatosan a Magyar Rádió munkatársa is voltam: előbb riporterként, majd szerkesztő-műsorvezetőként, több műsor megteremtőjeként, felelős szerkesztőjeként ismerhettek meg a hallgatók. Több, mint négy évtizednyi rádiós munka után nem a magam akaratából kényszerültem a Magyar Rádió szerkesztő-riportereként nyugdíjba 2006-ban. A Lakihegy Rádióban és a Dunamédia Televízióban a kezdetek óta dolgozom. Könyveim: Tűzfészkek (2006), Mikrofon nélkül (2007). Fontosabb kitüntetéseim az okleveleken és az emlékérmeken kívül: br. Eötvös József díj (az európai értékrend népszerűsítéséért 1996-ban), Táncsics Mihály díj (életmű-díj 2019-ben), vitéz Somogyváry Gyula díj (Szigetszentmiklós kultúrájáért 2019-ben).

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink