Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 15. szombat Albert, Lipót napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: SzigetSzelet ismétlés Lakihegy Rádió
Megvédte címét!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Egyéni sportok
2017-11-20 22:35

A BOK Sportcsarnokban rendezett világversenyen 63,5 kg-ban bizonyult legyőzhetetlennek a miklósi sportoló. A 60 nemzetet felvonultató versenyen Habash-nak három ellenfelet kellett legyőznie. A négy közé kerülésért az izraeli bajnokon jutott túl egy eléggé egyoldalú mérkőzésen, majd jött a kazah bajnok, aki ellen izgalmasabbra sikerült mérkőzőst vívott a helyi sportoló, de végül ezt is megnyerte Antoine. A döntőben következett a mexikói és pán-ameriaki bajnok, akit sikerült látványos bunyóval, egyhangú pontozással legyőzni. A harmadik menetben még rá is kellett számolni a mexikói fiúra, akiről a mérkőzés után kiderült, hogy agyrázkódást szenvedett.
Antoine a következőket nyilatkozta sikere után: " Egy sportoló egyik, ha nem a legnagyobb álma, hogy komoly világversenyent rendezzen hazája s a végén a dobogó legfelső fokáról hallgathassa, amint neki szól a himnusz. Nekem ez megadatott, ahogy az is, hogy nagyon sok barátom, szurkolóm s természetesen a családom testközelből átélhette velem a világbajnokság minden pillanatát. Emögött természetesen rengeteg munka, lemondás, edzés, fájdalom van, de megérte. Büszke vagyok a világbajnoki címemre, de ugyanúgy örülök annak is, hogy a Magyar csapat rendkívül jól teljesített. Ezúton is gratulálok minden csapattársamnak a válogatottból, sőt a komplett magyar stábnak, hogy egy ilyen rendkívül sikeres és színvonalas világbajnokságon vagyunk túl."
Mi is büszkék vagyunk rád Antoine...
(BT)
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink