Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. július 08. kedd Ellák napja van.
Ismét kikapott az SzTK!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Labdarúgás
2016-04-03 11:00

Az SzTK névsora ezúttal nem Sánta András nevével kezdődött, hiszen Vágó Attila ezúttal Czucz Mártonnak szavazott bizalmat a kapuban. Eseménytelen 45 perc után, a második félidő igazi rémálom volt a hazaiak számára, hiszen előbb az 59. percben Berde távoli lövése után szerzett előnyt a vendég csapat. (0-1) Két perccel a bekapott gól után egy miklósi partdobásnak lett a vége egy újabb szegedi gól, ekkor a második félidő eleján csereként beálló Obot lőtte ki húsz méterről a hazaiak kapuját. (0-2) A 78. perben Obot passzából Pászka kapáslövése landolt a miklósi kapuban. (0-3) Két perccel a gólja után Pászka négy gólosra növelhette volna a vendégek előnyét, de lövési kísérlete a lécet találta el. Tetézte még a bajt az SzTK-nál Szepessy kiállítása a 82. percben. Újabb vereségével az SzTK már a tizenötödik a tabellán 21 ponttal. Vágó Attila a hazaik edzője a mérkőzés után elmondta, hogy nagyon szerették volna lezárni negatív szériájukat és győzelemre készültek, de az első gól mndent eldöntött.(BT) 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink