Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Irány a Világbajnokság!
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Labdarúgás
2015-05-18 13:30

A Több poszton is bevethető játékos a tavasszal minden korosztályos összetartáson részt vett, a felkészülési mérkőzéseken is rendre magabiztos teljesítményt nyújtott. Bernd Storck mindig a kezdőcsapatban számolt a 19 éves szélsővel, aki élt is a lehetőséggel. Osváth barátságos mérkőzésen gólt is szerzett a szintén világbajnoki résztvevő Mianmar ellen.„Már várom az indulást, hiszen ez egy nagy lehetőség az egész csapatnak, reméljük, hogy minél jobb eredményt sikerül elérni. A válogatott csapatmenedzsere értesített a hírről, amint megtudtam a döntést, anyukámnak szóltam először. Sűrű napok következnek most, mert a szombati bajnoki után a vasárnap délelőtt a pakolásé, este pedig már Telkiben kell lennünk. Nagyon boldog vagyok, alig várom, hogy elkezdődjön a világbajnokság.” – mesélte izgatottan Osváth Attila.
Várhidi Péter komoly sikernek tartja, hogy Osváth Attilának a másodosztályból sikerült beverekednie magát az utazó keretbe. A miklósi sportigazgató bízik benne, hogy Új-Zélandon is sok szerepet kap majd játékosuk, aminek köszönhetően sikerekben gazdag, felfelé ívelő pályafutást alapozhat meg magának a 19 éves labdarúgó.„Mindenképpen nagy öröm ez a klubunknak, az edzőknek, hogy hozzásegíthettünk egy tehetséges játékost a világbajnokságon való szerepléshez. Természetesen sok sikert kívánok neki, remélem minél többet tud majd játszani a válogatottban és szépen fog továbbra is fejlődni a pályafutása.” – gratulált Várhidi a kerettagsághoz.Horváth Ferenc is kiemelte, hogy nagy lehetőség előtt áll az SzTK tehetséges játékosa. Szerinte az egész válogatott megmutathatja magát a világnak, egy kiugró eredménnyel pedig mind maguknak, mind a klubjuknak hírnevet szerezhetnek a játékosok.„Nagyon örülünk neki, hogy Osi bekerült a válogatottba, nagy büszkeség ez a klubunknak. Bízunk benne, hogy mind a válogatott, mind ő jól fog szerepelni a világbajnokságon.” – fogalmazott a játékos edzője.
Az U20-as magyar válogatott jövő hét hétfőn még egy edzésen vesz részt Telkiben, majd kedden nekivág a 28 órás repülőútnak. Az úti cél New Plymouth lesz, ahol majd a csoportmérkőzéseket játsszák Berns Storck fiai. Az Új-Zélandon megrendezésre kerülő világbajnokságon Magyarország az E jelű kvartettbe került Brazília, Észak-Korea és Nigéria mellé. Az első mérkőzést Észak-Korea ellen vívjuk június 1-én, utána három nappal később Brazília következik, majd a csoport zárómeccsén Nigéria ellen lépünk pályára június 7-én.

 
A magyar válogatott kerete (a név előtt a vb-n használt hivatalos mezszámmal)
Kapusok:    1 Székely György (Újbuda) 12 Horváth Dániel (Győri ETO) 16 Demjén Patrik (MTK Budapest) Védők:   2 Osváth Attila (Szigetszentmiklósi TK)   3 Tamás Krisztián (Slavia Praha – Csehország)   4 Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország)   5 Lenzsér Bence (Paksi FC) 15 Talabér Attila (MTK Budapest) 21 Forgács Dávid (Atalanta – Olaszország) Középpályások:   6 Pongrácz Viktor (Lombard Pápa)   7 Oláh László (Vasas Kubala Akadémia)   8 Vida Máté (Vasas) 10 Németh Márió (Szombathelyi Haladás) 13 Kalmár Zsolt (RB Leipzig – Németország) 17 Nagy Ádám (Ferencváros) 18 Berecz Zsombor (Vasas) 20 Sallai Roland (Puskás Akadémia FC) Támadók:   9 Mervó Bence (Győri ETO) 11 Zsótér Donát (Puskás Akadémia FC) 14 Nagy Dominik (Ferencváros) 19 Popov Patrik (Ferencváros) Biztonsági tartalékok: Bukrán Erik (Hull City – Anglia), Korozmán Kevin (Ferencváros) Forrás: sztkfutball.hu 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink