Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
Csak a szokásos. Mondhatnánk, az újabb döntetlen kapcsán, amit az SzTK-Erima ért el, hiszen ez a csapatnak a kilencedik remije az NBII-es bajnokság 2014/15-ös szezonjának eddig lejátszott 21 fordulója alatt. Ami a tavaszi szezont illeti, a miklósi gárda eddigi hat meccse alatt, egy győzelem, és egy vereség mellett, ez volt a negyedik pontosztozkodása.Pedig a találkozó elején, azt hihettük, hogy egy gólgazdag mérkőzésen, egyik csapat eldönti a három pont sorsát. A csapatok gyakorlatilag tapogatózás nélkül estek egymásnak, felváltva adódtak a jobbnál jobb helyzetek, ám a veszélyesebb szituációk a vendégek előtt adódtak. Nem kellett sokat várni a gólra, Hevesi-Tóth mellett Máté vitte el a labdát a jobb szélen, majd kilőtte a rövid sarokot. (0-1) A gól után kettőzött erővel kezdett támadni az SzTK, aminek gyorsan meg is lett az eredménye. Kollega Krisztián szöglete után, Hevesi-Tóth Tamás lőtte a kapuba a játékszert. A 18. percben a találkozó 1-1-re állt. A gól után Domokos húsz méterről eleresztett életerős lövését a vendégek kapusa hárította, ezt követően több hazai helyzet alakult ki a Mezőkövesdiek kapuja előtt, gólt azonban nem sikerült szerezni. A 27. percben a hazai helyzetek ellenére azonban megint a Mezőkövesd szerzett majdnem vezetést, ekkor Máté lövését hárította visszanyulva a kapu felé, szenzációsan Horváth kapus. A további helyzetek ellenére az első játékrész végére maradt az 1-1-es állás.Az izgalmas első félidő után, a második játékrészre leűltek a csapatok, gólhelyzet is sokkal kevesebb adódott mint az első játékrészben, az edzők cserékkel ugyan próbálkoztak frissítést vinni a játékba, de a mérkőzés végére inkább az eredmény megtartása volt a csapatok célja, mely sikerült is. A végeredmény tehát 1-1-es döntetlen lett, és ezzel az eredménnyel a miklósiak maradtak a kilencedikek, míg a vendég mezőkövesdiek a negyedikek. Az SzTK-ra jövő héten újabb nehéz feladat vár a Gyirmót vendégeként.SzTK-Erima-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (1-1) Szigetszentmiklós, 300 néző. Vezette: Solymosi SzTK-Erima: Horváth – Puskás, Hevesi-Tóth, Tóth, Pollák – Barna, Kállai, Domokos – Weitner (Sipos 66.), Szabó (Fekete 77., Mészáros 90.), Kollega Mezőkövesd: Kunsági – Tajthy, Szeles, Dvorschák, Sváb – Takács P., Nyilas – Molnár (Baracskai 58.), Kulcsár (Engel 78.), Balajti – Máté J. Gólszerző: Máté a 11. percben, illetve Hevesi-Tóth a 18. percben"Nagyon nehéz feladat volt edzői szempontból erre a találkozóra felkészíteni a játékosokat, hiszen öt nap alatt tizenegy gólt kaptak, egy ilyet nem könyű megemésztenie egy sportembernek. Ennek ellenére jól teljesítettek a játékosaim, és egy nagyon jó csapat ellen jó eredményt értünk el. Két héttel ezelőtt még nem gondoltam volna,hogy beleszólunk az NBII élmezőnyének alakulásába, de most a Mezőkövesd után játszunk a Gyirmóttal és a Vasassal, tehát lehet a mérleg nyelve az SzTK lesz." - Értékelt a SzTK-Erima régi-új edzője, Horváth Ferenc.Fotó: sztkfutball.huBT
Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.
A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.
A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.
Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.
A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.