Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 13. kedd Kálmán napja van.
Idegenbeli erőpróbák
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Egyéb
2015-02-26 16:30

 
A férfiaké lesz a nyitány, az NBII-es csapat már csütörtökön pályára lép, még pedig Budapesten, a TFSE vendégeként. A „Gimnazisták” novemberben hazai pályán 71-41-re győzték le mostani vendéglátóikat, tehát az esély most is adott. Sőt! Az egyre jobb formába lendülő miklósi fiúknál jelenleg talán minden a helyén van. A csapat az elmúlt meccseken védekezésben és támadásban is remekelt, így természetesen az eredmények sem maradtak el, hiszen a miklósi kosarasok utolsó hét mérkőzésüket megnyerték. A hazaiak a tabella hetedik helyét foglalják el, 9-7-es mutatóval, míg a DSE 13-3-as mérleggel a második helyről várja a csütörtök esti mérkőzést.
 
A hölgyek mérkőzésére szombaton kerül sor, Szombathelyen. Rónaszéki Szilvia lányairól szintén elmondható, hogy nagyon jó formában vannak, mivel az urakhoz hasonlóan 2015-ben ők is veretlenek. A BKG mostani riválisukat decemberben fogadták a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban, és a két hónappal ezelőtti találkozón, sima 21 pontos hazai siker született. A két csapat pont egymást követi a táblázaton, a szombathelyiek a negyedik, míg a miklósiak a harmadik helyről várják a 18. (utolsó) alapszakaszbeli találkozót.
 
Felnőtt férfi, NBII, közép/A csoport
TFSE – BKG DSE (február 26., csütörtök, 20.00)
 
Felnőtt női, NBI/B, Nyugati csoport
SZOESE-Sportiskola – BKG DSE (február 28., szombat, 18.00)

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink