Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Vízvezetéket cserének Dunaharasztiban
Elválasztó
Hírek » Dunaharaszti » Vízvezetéket cserének Dunaharasztiban
Elválasztó

Nagy munka kezdődött el. 

Már elkezdődött a vízvezeték cseréje a Némedi úton Dunaharasztiban, a munkálatok október végéig tartanak. Ez az első része annak a nagy beruházásnak, amelynek keretében az Önkormányzat rendezi a területet. A beruházás lényegében ugyanaz, mint amit korábban a Dózsa György út mellett végrehajtottak és már korábban is szerepelt a tervek között a kivitelezés, ám az M0-s autóút rekonstrukciója és az amiatt kialakuló torlódás miatt halasztották az elkezdését. A nagyjából egy kilométeres szakaszon kicserélik az elöregedett vízvezeték-hálózatot, a gerincvezetéket és a házi bekötéseket. Ezt követően helyreállítják a járdákat és a kapubejárókat. A munkálatok alatt az érintett háztartások vízellátását biztosítják majd a szakemberek. A felújítás befejezésével az árkokat betemetik, majd a későbbiekben kialakítják a parkolósávot, a kerékpárutat és fákat ültetnek a területre. A munka elkezdését az M0-s felújítása miatt halasztották, mivel adott esetben szükséges lehet a Némedi út szakaszos lezárása, amit nem akartak addig megtenni, ameddig az autóút rekonstrukciója miatti torlódások nem szűnnek meg. 

Fotó: dunaharaszti.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink