Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 02. szerda Rebeka napja van.
Városi karácsonyfa díszíti a parkolót 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Városi karácsonyfa díszíti a parkolót 
Elválasztó

Zajlanak az előkészületek a szigetszentmiklósi adventi vasárnapra.

2025/11/19 - 13:59

A szervezők már javában készülnek a szigetszentmiklósi Adventi Vasárnapra, amelyet november 30-án rendeznek meg a Szent Erzsébet téren. A program részeként idén is lehetőség nyílik arra, hogy a lakók saját díszeiket helyezzék el a város karácsonyfáján. Lázár Gergő, az eseményt szervező Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója rádiónknak elmondta, a tervek szerint november 26-án már látható lesz a kiválasztott fa a téren, és bízik benne, hogy a városlakók elégedetten fogadják majd az ünnepi látványt. Hozzátette, parkolólezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítani Szigetszentmiklóson az Adventi Vasárnap előkészületei miatt. Kiemelte, a változások részben a karácsonyfa szállításával, részben pedig a november 30-i rendezvény előkészületeivel kapcsolatosak. Kiemelte, hogy a korlátozások elsősorban a Szent Erzsébet teret és annak közvetlen környékét érintik. A pontos helyszínek és időpontok megtalálhatók a sargahaz.com oldalon.

Kép forrása: pixabay.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink