Üdvözöljük a Lakihegy Rádió weboldalán!

Ma 2017. november. 20. hétfõ van, Jolán napja.


Újabb kedvezmény a cégeknek

2017, november 5 - 14:24

Jelentős mértékben, 12 millió forintra nőhet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában. 

Jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott interjúban. Varga Mihály elmondta, hogy idén a kormány duplájára emelte a legkisebb vállalkozások adókedvezményét azzal, hogy az eddigi havi félmillió forint helyett már egymillió forintos bevételnél is lehet a kisadózók tételes adója alapján adózni, emellett kétmillió forinttal, évi 8 millió forintra emelte az alanyi mentesség határát az áfában. Ezt szeretnék továbbemelni 12 millióra. A miniszter elmondta, hogy ennek érdekében a kormány már megkezdte az egyeztetést az Európai Bizottsággal. Erre szükség van, hiszen Magyarország csatlakozási szerződésében az alanyi áfamentesség maximális értékhatárát 8,8 millió forintban rögzítették. Varga Mihály hozzátette, az értékhatárt már számos országban megemelték, így a kabinet nem kér többet, mint amennyi más tagállamoknak is jár. Ha engedélyezik, akkor akár már 2019. január 1-től életbe léphet a szabályozás. 

 

 

Kép forrása: Piacesprofit

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!