Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


Szakmai nappal erősítik a kisgyermeknevelés jövőjét Szigetszentmiklóson.

Bölcsődei szakmai napot tartottak április 24-én Szigetszentmiklóson, a Nemzedékek Házában. Az esemény időzítése nem véletlen, hiszen április 21-e a Bölcsődék Napja: 174 évvel ezelőtt ezen a napon nyitotta meg kapuit az első magyarországi bölcsőde. Bágyiné Sutus Hajnalka, a Szigetszentmiklósi Vackor Integrált Bölcsőde vezetője rádiónknak elmondta, a rendezvény célja, hogy a kisgyermeknevelésben dolgozó szakemberek tapasztalatot cseréljenek, új módszereket ismerjenek meg, valamint közösen gondolkodjanak a szakma jövőjéről. A program során több előadás és szakmai esemény várta a résztvevőket, lehetőséget teremtve a tudás bővítésére és a szakmai kapcsolatok erősítésére. Hozzátette, a programok délelőtt 9 órától egészen a késő délutáni órákig tartottak, ez idő alatt több előadó is megosztotta tudását a jelenlévőkkel. Hangsúlyozta, hogy a feldolgozott témák kifejezetten aktuálisak voltak, és jól illeszkedtek a kisgyermeknevelés mindennapi kihívásaihoz. A rendezvényt követően számos pozitív visszajelzés érkezett, a résztvevők kiemelték az előadások szakmai színvonalát és a nap hasznosságát.
Kép forrása: pixabay.com


Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?
A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.
Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.
A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.
Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.
Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.
Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.
Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.
Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026
"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."
Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.
A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.
Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon