Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. augusztus 12. szerda Klára napja van.
Sziget Pumpa Kupa 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Sziget Pumpa Kupa 
Elválasztó

Kétnapos programmal várja az érdeklődőket idén a Pumpa Kupa Szigetszentmiklóson.

2026/08/11 - 14:52

A rendezvény szeptember 11-én, pénteken délután 5 órakor veszi kezdetét a Temesvári utcai pumpapályán. Lázár Gergő, az eseményt szervező Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója rádiónknak elmondta, a nyitónapon a szervezők közös bemelegítéssel várják a résztvevőket profi BMX-riderekkel, ezt követően pedig látványos bemutatót tart három versenyző, akik trükkökkel mutatják be tudásukat. Hozzátette, a bemutató után workshopon is részt vehetnek az érdeklődők, ahol a sportolók a különböző technikákról, trükkökről és szakmai tapasztalataikról is mesélnek, valamint a kulisszák mögé is betekintést engednek.  Lázár Gergő kiemelte, a Sziget Pumpa Kupa egy izgalmas megmérettetés a rolleresek és kerékpárosok számára, kortól és tapasztalattól függetlenül. A nevezéshez online előregisztráció szükséges, amelyre a Városi Könyvtár és Közösségi Ház Facebook-oldalán, valamint honlapján megosztott Google űrlapon keresztül van lehetőség. A jelentkezéseket a versenyt megelőző csütörtökig várják a szervezők.

Kép forrása: Közösségi Ház Szigetszentmiklós hivatalos közösségi oldala

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink