Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!


Probléma esetén egyeztessenek a szülők a táborszervezővel.

Ezt javasolja Tóth Béla, a táborfigyelő.hu oldal vezetője a szigetszentmiklósi és térségi szülőknek is, akiknek a gyermeke rossz kedvűen telefonál haza a nyári táborból. Hozzátette, véleménye szerint ne az legyen az első, hogy hazahozzuk a táborból a gyermekünket, ha bármilyen probléma adódik, hanem egyeztessünk a táboroztatóval, akinek a legfontosabb célja, hogy minden gyermek jól érezze magát és vidáman térjen haza a programokról. Ez a tapasztalatcsere mindenki számára kedvező, hiszen a gyermekek jól érzik majd magukat, így pedig a táboroztatóhoz jövőre is visszatérnek, hangsúlyozta Tóth Béla. Kiemelte, manapság az okostelefonok világában egy egyszerű mozdulattal érdeklődhetünk gyermekünk hogylétéről vagy éppen arról, hogy milyen programokon vett részt, azonban érdemes ebben is megtalálni az aranyközéputat. Kiemelte, esténként vagy kétnaponta érdemes felhívni a gyermekünket, hogy hogy érzi magát, azonban néha szülőként teret kell hagyni nekik, hogy minden élményt maximálisan megéljenek. Ilyenek például a nyári táborok is.
A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:
Kép forrása: pixabay.com


Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!
Foglaljon időpontot még ma!
Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!
Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…
A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!
Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!
További információ: wtuzep.hu
Minőség, megbízhatóság, Witzing


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon