Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


Kizárólag kijelölt és ellenőrzött körülmények között szabad jégre lépni

– erre hívja fel a szigetszentmiklósi és térségi lakók figyelmet Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Hozzátette, hogy az álló- és folyóvizek befagyott felülete rendkívül veszélyes lehet ebben az időszakban, mivel a jég vastagsága helyenként jelentősen eltérhet. Jégre lépni kizárólag akkor biztonságos, ha annak vastagsága eléri a minimum 10 centimétert, amit az erre alkalmas területeken jelzésekkel is feltüntetnek. A katasztrófavédelem elsősorban az ellenőrzött körülmények között működő jégpályák használatát javasolja. A szakember hangsúlyozta, akik azonban más helyszínen merészkednek a jégre, csak fokozott óvatossággal és körültekintéssel tegyék ezt meg. Mint mondta, még akkor sem ajánlott egyedül jégre lépni, ha annak vastagsága eléri a biztonságosnak tekintett 10 centimétert. Hozzátette, a jég berepedése, recsegése már előjele lehet annak, hogy a jég beszakad, ezért ilyen esetben haladéktalanul el kell hagyni a területet. A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet arra is, hogy jégen tartózkodva nem szabad eltávolodni a parttól, és sötétedés után semmilyen körülmények között nem ajánlott a jégre menni.
Kép forrása: pixabay.com
A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készült teljes intrjú itt meghallgatható:


Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.
Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.
Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.
Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon.
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!
Nálunk jó kezekben van!
Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!
Szakképzett, és tapasztalt kollégák.
Többszáz elégedett páciens!
Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!
Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon