Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Folytatódnak a NemCsakJazz Klub koncertjei.
Legutóbb a Városi Könyvtár és Közösségi Ház színpadán a Mörk együttes lépett fel, akik a korábbi előadókhoz hasonlóan, hatalmas sikert arattak. Szegedi Zsuzsa, szervező rádiónknak adott interjújában elmondta, remélte, hogy a Mörk együttes modern zenéjével több fiatal és új vendég érkezését jelentheti, ami valóban így is történt. Hozzátette, év végéig megtervezték a programokat, amit a járványhelyzet még mindig módosíthat, de azt már biztosan kijelentheti, hogy a következő előadás fellépői a Budapest Jazz Orchestra és Náray Erika lesznek.
Kép forrása: sargahaz.com
Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.
A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.
A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.
Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"