Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


Negyedik alkalommal várja az érdeklődőket az OlvasóSziget Könyvklub Szigetszentmiklóson.

A programnak február 14-én, szombaton 17 órától a Városi Könyvtár Felnőtt Könyvtára ad otthont. A tavaly októberében elindult könyvklub célja, hogy közösségi élményt kínáljon a könyvbarátoknak. A negyedik alkalom középpontjában Inkeri Markkula „A soha fel nem engedő föld” című regénye áll. A beszélgetést Márkus Noémi irodalomterapeuta vezeti, aki rádiónknak elmondta, az eddigi alkalmakra jóval többen jelentkeztek, mint amire számítottak, és bízik benne, hogy ez most is így lesz. Hozzátette, a könyv számos izgalmas témát ölel fel, így véleménye szerint ismét egy rendkívül érdekes beszélgetésre számíthatnak a résztvevők most szombaton. Kiemelte, az elmúlt alkalmak visszajelzései is bizonyították, hogy a program pozitív hatással van a résztvevőkre. A könyvek hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek empatikusabbak és nyitottabbak legyenek, ezért véleménye szerint nemcsak könnyed olvasmányokat, hanem komoly mondanivalójú könyveket is érdemes választani. A február 14-ei esemény részvételéhez előzetes regisztráció szükséges, amelyet személyesen vagy telefonon a Városi Könyvtárban, illetve a varosi.konyvtar@sargahaz.com e-mail címen lehet megtenni.
A Süss fel Nap! című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:


Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve
A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.
A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.
A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.
Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon