Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 03. csütörtök Hilda napja van.
„Őseink nyomában” című tárlat
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » „Őseink nyomában” című tárlat
Elválasztó

Régészeti kiállítás nyílt Kiskunlacházán.

2025/11/06 - 13:53

Az „Őseink nyomában” című tárlat a település határában, az Úrhegyen végzett ásatás legérdekesebb leleteit mutatja be, amelyet a a Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár aulájába lehet megtekinteni. Gere Ágnes, a Kis- Duna mente TDM Nonprofit Kft. szigetszentmiklósi irodájának vezetője rádiónknak elmondta, a feltárás során egy Árpád-kori templom maradványai kerültek elő. A területet korábban is régészeti lelőhelyként tartották számon, és a helyiek hagyományai szerint itt egy templom állt, amely a tatárjárás idején pusztult el. A lelőhelyet 2012-ben Pálóczi Horváth András régész hitelesítette, az ásatás pedig a helyi önkormányzat, a megyei hatókörű múzeum és az egyetem együttműködésével, pályázati forrásból valósult meg. Hozzátette, a kiállítás november 20-ig tekinthető meg.

Kép forrása: Kiskunlacháza város hivatalos közösségi oldala

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Öntözőrendszert tervezel, de nem tudod, hol kezdj neki?

A Metra Kft-nél segítenek kiválasztani a kertedhez legjobban illő megoldást.

Öntözéstechnikai szaküzletükben Szigetszentmiklóson mindent megtalálsz, amire szükséged lehet.

A tervezésben szaktanácsadóik segítenek, akár helyszíni felméréssel is, és ha szükséges, kivitelező csapatot is ajánlanak.

KEDVEZMÉNY LAKIHEGY RÁDIÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA!

Most a Metránál minden termékre 5% kedvezményt kapsz a LAKI5 kuponkóddal.

Személyesen csak mondd be a pénztárnál: LAKI5.

Üzlet címe: Szigetszentmiklóson, az Ipari Parkban, a Leshegy utca 10 szám alatt.

Webshopban pedig írd be a kuponkód mezőbe: LAKI5.

Webshop: https://webshop.metra.hu/lakihegy-radio-2026

"Metra Kft – Öntözésben otthon vagyunk."

 

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink