A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
A trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára emlékeznek.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából június 4-én, szombaton megemlékezést tartanak Szigetszentmiklóson. Az esemény este fél 8-kor veszi kezdetét a Nemzeti Összetartozás Parkjában, ahol köszöntőt mond Nagy János polgármester, beszédet mond Len Emil Balázs, Gyergyószentmiklós alpolgármestere és imát mond Deák Csaba görögkatolikus parochus. A műsorban közreműködik az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mucical tanszaka és fúvós zenekara, valamint a Székely Miklós Városi Kórus. Lázár Gergő, az eseményt szervező Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója rádiónknak elmondta, a műsort és megemlékezést követően közös tűzgyújtásra várják a világ több ezer településén élő magyart. Hozzátette, még a koronavírus-járvány idején a helyiek azt találták ki, hogy nem viszik haza a tűzgyújtás során meggyújtott gyertyákat, hanem az emlékmű köré helyezik el azokat, melyet idén már 3. éve tesznek így a szigetszentmiklósiak.
Kép forrása: sargahaz.com
A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.
Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.
A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.
Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.
Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.
Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.
Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.
A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.
Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.