Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 08. szerda Mihály napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Megvannak a meccsidőpontok
Elválasztó
Hírek » Sport » Megvannak a meccsidőpontok
Elválasztó

A Lakihegyi Rádió sporthírei röviden.

Megvan az összes idei élvonalbeli meccs pontos kezdési időpontja. A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága ugyanis elkészítette az NB I pontos időbeosztását a 19. fordulóig. A 12. körtől kezdődően a délutáni találkozókat fél 4-től rendezik, míg az esti mérkőzés egyetlen alkalommal sem kezdődik fél 8-nál később. A Ferencváros nyolc meccséből hatot közvetít az M4 Sport, köztük az Újpest és a Videoton elleni rangadót is.
Megkezdte tanácskozását Limában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága, amelynek legfontosabb feladata, hogy előkészítse a 2024-es és 2028-as nyári játékok helyszínét érintő szerdai, formalitásnak ígérkező szavazást. A NOB közgyűlése egy korábbi megállapodás következményeként várhatóan csak rábólint arra, hogy hét év múlva Párizsban, négy esztendővel később pedig Los Angelesben legyen az olimpia. A NOB már júliusban döntött arról, hogy szeptember 13-án mindkét helyszínt kijelöli.
Rapport Richárd bejutott a legjobb 16 közé a Tbilisziben zajló sakkvilágkupán, miután a 32 között rapid partikkal legyőzte a kínai Li Csaót. A világranglistán 68. Rapport Richárd és a 18. helyen álló kínai két döntetlennel jutott el a rapid játszmákból álló hosszabbításig. Végül a magyar sakkozó összesítésben 2.5:1.5-gyel múlta felül ázsiai riválisát. A negyeddöntőbe jutásért Rapport Richárd az orosz Jevgenyij Najerrel csatázik. A világkupa kiemelt fontosságú verseny, ugyanis a két legjobb bejut a világbajnokjelöltek tornájára.
kép: index.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink